Tudásbázis - gyakran ismételt kérdések

| Dolgozhatunk-e alvállalkozóval? |
|
állományába tartozó szakemberekkel dolgoztat.
A kapcsolatok szerződéses megbízás alapján jönnek létre. Alvállalkozók igénybe vétele általános és bevett dolog, az építőiparban különösen, melynek oka a munkanemek egyedisége és sokrétűsége. A legtöbb esetben olajozottan működő rendszerről van szó, amikor speciális szakemberek csoportját bízzuk meg az adott munkafolyamat elvégzésével.
Alvállalkozói megbízás pl. a nyílászárók gyártása és beépítése vagy az ácsmunka. Tudni kell, hogy az alvállalkozók összeszervezése összetett feladat, nagy körültekintést és szakmai ismereteket igényel a szervező részéről, mivel a technológiai folyamatok sorrendje sok esetben nem felcserélhető. A nyílászárók cseréje igen jó példa erre.
A szakmák sokszínűsége nemhogy nem zárja ki, hanem inkább megköveteli az alvállalkozók alkalmazását, és sok előnnyel is bír, hiszen a szakemberek jól körülhatárolhatóan felelnek az általuk elvégzett folyamatokért.

tovább

| Mitől jó, vagy rossz egy termék az építkezésnél? |
|
festés stb.), a másik a felhasznált vagy beépített termék (pl. ajtó, csempe, ragasztó, festék, vezeték).
A két csoport szoros kapcsolatban van egymással, és nem csak azért, mert a szakember kezén múlik. Az elvégzett munka minősége csak akkor lehet megfelelő, ha az alkalmazott anyagok is azok. Gyengébb minőségű csempe, ragasztó, faanyag, festék felhasználásánál gondolnunk kell arra, hogy a végeredmény kérdéses lehet, akárcsak a garancia.
Általában tanácsos rögzíteni egy alap követelményrendszert a beépített anyagokra vonatkozólag (minimális minőség), amely alapján a szakemberek dolgozni tudnak. Ennek következetes betartásával a kivitelezőtől már elvárható, hogy megfelelő munkaminőséget biztosítson. A jó szakemberek (talán nem meglepő) gondolkodnak is, gyakran jönnek elő jobbnál jobb ötletekkel, akár az alkalmazott alapanyagokról, akár technikai megoldásokról van szó. Egy ilyen ember aranyat ér.
Végül, de nem utolsósorban az anyagok és segédanyagokról tárolásáról is szót kell ejteni. Vannak anyagok (üveg, csempe, parketta) melyek megfelelő tárolás mellett nem, vagy csak nagyon hosszú idő után vesztenek minőségükből. Más anyagok viszont megfelelő tárolás mellett is csak korlátozott ideig használhatók. Az ilyen termékek idővel veszítenek minőségükből, felhasználni ezeket csak előírt ideig szabad, ellenkező esetben –bár eredetileg kiválóak voltak- nem várhatjuk el a szakembertől sem, hogy megfelelően dolgozzon velük.
Az építő felelőssége is egy termék. Minőségét javítja vagy rontja a garanciális időn belüli, vagy akár azon kívüli hozzáállás, vagy annak hiánya. Ez szempont lehet a kiválasztásnál. Ha referenciát kérünk a kivitelezőről, nem árt megkérdezni, hogy a később felmerült problémákat hogyan kezelte.

| Mikor szükséges kivitelező? |
|
lebonyolítását.
Szakembert hívunk, aki érti a dolgát, és meg is tudja szervezni a feladatokat. E két feltétel együtt kell teljesüljön, ugyanis az építések, kivitelezések, felújítások és átalakítások komplex feladatok, legtöbbjük nagy odafigyelést és szakértelmet igényel.
Ennek hiányában önjelölt építőként a kivitelezések sokszor hosszú ideig tartanak, akadoznak, és bizony gyakran gond van a minőséggel is. A saját kezűleg elvégzett burkolás lehet jó minőségű, de ez nem törvényszerű. Az épületek egyre komolyabb követelményeknek kell megfeleljenek, ami komoly szakmai ismeretet igényel. Ma már nincs olyan szakember, aki mindenhez értene.
A munkák során nagyon sok kisebb-nagyobb technikai probléma merül föl, ezeket megfelelően megoldani a legtöbb esetben csak egy jól kiválasztott kivitelező tudja. A kivitelezővel való építtetés költségesebb, mint a saját szervezésű, ugyanakkor takarékosabb és nem utolsósorban kevesebb idegeskedéssel jár. A legnagyobb feladat ilyenkor a megfelelő kivitelező, vagy generálkivitelező kiválasztása.

| Mikor kellenek engedélyek? |
|
pl. építési engedélyre, de gázrendszer módosításánál pl. gáztervre van szükség.
Az adott feladat elvégzését engedély hiányában megkezdeni nem szabad, mivel komoly következményeket vonhat maga után (bontás, nem kiadható használatbavételi engedély, vagy a gázszolgáltatást megtagadása).
Minden kivitelezésnél tisztában kell lennünk az érvényes helyi vagy globális rendeletekkel, és ez nem is mindig egyszerű feladat. Ha nem vagyunk tisztában a szükséges iratokkal, szakemberhez kell fordulnunk. Sok esetben helyi rendeletek is beleszólhatnak az elképzeléseinkbe (reklám kihelyezése, homlokzatváltás, funkció váltás stb.)
Általánosan elmondható, hogy új ház, házrész építéséhez mindig kell engedély. Homlokzatváltásnál ugyanez a helyzet, ami fontos lehet nyílászárók modernre cserélésénél. Kiemelt, vagy műemléki környezetben még egy klíma berendezés is probléma lehet.
A belső átalakítások általában nem okoznak gondot, ugyanakkor a belső fűtés, (és főleg gázrendszer esetén a módosítás is), illetve a megfelelő kémény engedély köteles.
A jogszabályok útvesztőjében nem egyszerű eligazodni, ez számunkra sem mindig egyszerű feladat.
Akár építünk, akár átalakítunk, bővítünk vagy modernizálunk, sok kellemetlen perctől és órától kíméljük meg magunkat, ha előzőleg tanácsot kérünk.
Az engedélyek alapján elkészülhet a beruházás, majd azt ellenőriztetni kell. Ezt új építésnél használatba vételi engedély megszerzésének, egy gázkorszerűsítésnél meózásnak hívják. Ezek hiányában az adott terület jogilag nem használható, vagy nem üzemeltethető.
Ezekre akkor is gondolni kell, amikor házat vásárolunk, és előzőleg felmérjük annak állapotát. Egy hibás kémény megfelelő kialakítása sokszor nehézkes, költséges lehet, és egyébként nem is üzemeltethető, hiszen baleset- vagy életveszélyes.

| Milyen az építés szervezettsége? |
|
telefonálgatásból áll, bár ez is gyakran előfordul.
A tervezési folyamatok szerves részeként nemcsak az épületet tervezzük meg, hanem a kivitelezési folyamatokat is. Ezek során a technológiai sorrendek, az időjárás, a hétvégék és még sok más szempont alapján egy folyamatábrát készítünk, mely tartalmazza azokat az időbeni és technológiai sarokpontokat ahogyan, és amikor egy fázis lezajlik.
Ezt ütemtervnek nevezzük.
Természetesen egy egyszerű festés megszervezése nem igényel ütemtervet, de egy összetettebb esetben úgy a beruházó, mint a kivitelező számára erre szükség van.
Az ütemterv alapján lehet és kell ellenőrizni a kivitelezési folyamatokat, számon lehet kérni részhatáridőket is. Egy jól előkészített beruházás megvalósulása gyakorlatilag állandó jelenlétet jelent, vagyis a helyszínen mindig dolgozik valaki. Az ütemtervtől el lehet térni, erre is vannak szabályok. Ez a logisztikai rend.
A munkák helyszínén aztán sokszor találkozunk vélt vagy valós rendetlenséggel, sokszor a laikus szem értetlenül szemléli a felhalmozott kupacokat.
Az építkezések során arányában meglehetősen nagy mennyiségű törmelék keletkezik, és sokszor meglepően sok anyag és szerkezet kerül beépítésre. Ezek a helyszínen sokszor –látszólag- összevissza helyezkednek el, és ez az építés velejárója.
Köztes állapot alapján a munkák állásának megítélése, mérlegelése avatatlan szemnek szinte lehetetlen, de egy pár dologra figyelni lehet, és kell is, hiszen a különböző anyagok tárolásának ellenőrzése nem az ügyfeleink feladata.
Egy „bejárás” során feltűnhet a sérülékeny elemek tárolásának hibája, a segédanyagok nem megfelelő tárolása, vagy biztonságtechnikai hiányosságok.
Kivitelezőként ezekre figyelni szoktunk, azaz a sorozatos hiányosságok, a szemmel láthatólag gondatlan tárolás és a veszélyes munkavégzés hanyagságra és lelkiismeretlenségre vezethető vissza, akár már az alvállalkozóknál is. A végeredmény minősége sokszor ezektől -is- függ.
Fontos még a megfelelően és rendszeresen vezetett építési napló, és a helyszínen használt kiviteli tervek minősége is.

| Mi a különbség az engedélyes építész- és a kiviteli terv között? |
|
önkormányzat építési osztálya).
Ez a dokumentáció terveket, leírásokat, és különböző egyéb –a hatóság által előírt- iratokat tartalmaz, ennek összeállítása a megfelelő jogosultságú építészünk feladata.
Az engedélyes építész terv az adott épületre vonatkozó alapvető, és alapszintű információkat tartalmaz, ezek részletezettsége meglehetősen korlátozott. Kizárólag azok az adatok szerepelnek rajta, melyek az egyértelmű és világos értelmezést segítik, nem tartalmaz azonban aprólékos részleteket.
A szöveges leírásban (műleírás) is csak a hatóság számára fontos és ellenőrizhető részletek szerepelnek (pl. beépítettség, szintterületi mutató, helyrajz stb.) illetve a kivitelezés során használt technológiák szűkszavú felsorolása. A dokumentációk kidolgozottsága igen széles skálán mozog, mely nagymértékben függ az adott kivitelezés méretétől, bonyolultságától, és persze az építész lelkiismeretességétől is.
Az építészek számára legtöbbször rutinjellegű feladatról van szó. Az engedélyes tervek sem pontos árajánlat képzésére, sem pedig kivitelezésre nem alkalmasak. Nagyságrendileg becsülhető mennyiségek és technológiák természetesen ezek alapján is adhatók, de pontos számítások nem.
Erre valók a kiviteli tervek. Ezeket építész, vagy egyéb szakember (pl. statikus, gépész tervező stb.) készíti el az engedélyes tervek alapján. Nagyságrendekkel nagyobb munkát igényel, hiszen itt a rutinszerű eljárások helyett már feladatra alkalmazott megoldások szükségesek.
A kiviteli tervek általában együtt készülnek az úgynevezett anyagkiírással is. Ennek elkészítésekor a technológiai folyamatokat jól ismerő szakemberünk átgondolja a munkafázisokat, azután az építész tervek alapján kiszámolja a tégla, a beton és még nagyon sok felhasználásra kerülő anyag mennyiségét. Ez az ún. anyagkiírás, melynek részletezettségétől függően „szerkezetkész”, vagy -igény estén- „kulcsrakész” kiviteli állapotra vonatkozó árajánlat készíthető.
Az anyagkiírás és a kiviteli tervek együtt már elegendőek a kivitelező számára az anyagbeszerzés elindításához és a szerkezetek kivitelezéséhez az előírt technológiák betartásával.
Építési engedély alapján, kevés kivételtől eltekintve kivitelezni nem lehet, még akkor sem, ha rutinszerű megoldásokról van szó. Ennek hiányában egy építkezés könnyen elakadhat, ezért a megvalósulás szempontjából a legfontosabb és legszükségesebb feltételnek tekintjük.
Mi nem dolgozunk kiviteli tervek nélkül, és -amennyiben nem állnak rendelkezésre- el is készítjük azokat. Pontos árajánlatot nem lehet adni anyagkiírás nélkül, ha szükséges, ezt is elkészítjük.
Tudni kell, hogy általában sem a kiviteli terv (bár pl. egy statikus tervnek ez a lényege), sem pedig egy anyagkiírás nem tökéletesen pontos, ugyanakkor egy beruházás összetettsége maga után vonja a részletekbe menő előzetes számolgatást és rajzolást. A jól kidolgozott tervek és egy pontos kiírás után kivitelezőként valóban már csak a megvalósulásra kell koncentrálnunk.

| Mit újítsak fel az épületben? |
|
környezetünkben, és könnyen meg is tudjuk ítélni azt.
Elavult a vízvezetékrendszer vagy elkopott a festék, elvetemedett az ajtó, ablak, nyikorog a parketta. A legtöbb dolognak látható jelei vannak, ugyanakkor egy sor olyan berendezéssel és szerkezettel élünk együtt, melyek nem láthatók, és –jobb esetben- észrevétlenül végzik el faladatukat, amíg el nem romlanak, vagy be nem következik egy olyan nem várt esemény (pl. csőtörés), amikor nyilvánvalóvá válik az elhasználódás vagy korszerűtlenség.
A problémák néha kiszámíthatók, és előre tervezhetők (festés 5 évente), máskor váratlanul -és persze alattomosan, mint egy csőtörés szombat éjfélkor- jelentkeznek.
Az időszakos felújítások nagyon hasznosak (akár egy autó esetében) hiszen ilyenkor a szakembereink felmérik a jelenlegi állapotot, javaslatot tesznek a megoldásukra, és ezeket előre tervezni lehet
Persze egy hirtelen beszakadt tetővel nem várhatunk évekig, azonnali megoldás kell. Sokszor nem is vagyunk tisztában az épületeink és környezetünk állagával, egészen addig, amíg -hirtelen vagy átgondoltan- bele nem fogunk a felújításba. Sokszor előfordult már velünk, hogy a festésből fűtéscsere lett, aztán a festést csak később valósítottuk meg.
Segítséget, állagfelmérést kérni –szakembereinktől, és időben- mindig célravezetőbb, mint kivárni az utolsó pillanatot. Tájékozódjon a lehetőségekről, valamint a szükséges munkanemekről. Nem szabad elfelejteni, hogy sok munkanem maga után vonja a másikat (pl. villanyszerelés a festést), szakembereink segítenek a feladatok összeállításában.
Felújítás során számítunk arra, hogy -mivel nem általunk épített területről lévén szó- meglepetésekkel találkozhatunk. Míg egy belső ajtó cseréje egy 15-20 éves épületnél általában problémamentes, egy régebbi épületnél ez nem mindig egyszerű, ezeknél az ajtótok sokszor a fölötte levő falat is tartja.
Amikor felújítási munkáról van szó, akkor a gyakorlott szem sok olyan dolgot is észrevesz, ami fölött egyébként elsiklanánk, és ez a legfontosabb kiindulópontunk is egyben. Szakembereink rendszeresen szembesülnek az „erre nem gondoltam…” típusú problémával, ezért az előzetes felméréseink és beszélgetéseink sokszor nagyon sokat segítenek ügyfeleinknek a megvalósíthatóság megítélésében.

| Mi a különbség a lakberendezés és a belsőépítészet között? |
|
folytonos velejárója, bár sokszor nem is veszünk róla tudomást.
A környezetünkben a belsőépítészet és a lakberendezés szorosan együtt jár. Belsőépítészeti módszerekkel valósulnak meg a globális színek, a felületek és az anyagok elrendezései, egymáshoz való viszonyai. Köznapi nyelven: a belsőépítészetileg „kitalált” terek üresen is tetszetősen néznek ki, sajátos és egyedi hangulatot sugallnak. A tervezés ugyanis az esetek zömében a nagyobb felületek kialakításra koncentrálódik.
Ezeket egészítik ki a kisebb térfogatú, de a kívánt hangulat elérésében ugyanolyan fontos szerepet játszó elemek és tárgyak (bútorok, dekorációk, függönyök, lámpák stb.), ez pedig lakberendezői feladat.
A szoros kölcsönhatás elhanyagolása teljesen egyértelművé válhat akkor, amikor puritán terekbe bekerül pl. a bútorzat, és emiatt nagyon merev belső terek keletkezhetnek, vagy épp a fordított eset, amikor a jól átgondolt belsőépítészeti koncepciót nem odaillő berendezés tesz eklektikussá, vagy éppen darabossá. Mindkét esettől óvakodni kell.
A két feladatot az esetek nagy többségében együtt, egységes egészként kezeljük, az egyensúly szem előtt tartásával. A lakberendezési tárgyak nem nyomhatják el a terek különleges jellemzőit, mint ahogyan a terek sem dominálhatnak a tárgyak fölött. A megfelelő padlóburkolat anyaga ugyanolyan fontos, mint a rajta helyet foglaló kanapé formája és színe.
A belsőépítész által megtervezett terek egyediek lesznek, megfelelően berendezve pedig otthonosak, még munkahelyi környezetben is. Általános érvényű szabály, hogy belsőépítészettel az alkalmazott terek illetve részleteik színét, anyagát és formáját szabjuk meg, míg lakberendezéskor a személyesebb jellegű mobil elemeket választjuk ki.
Mindkét esetben fontos megjegyezni a térlátás, a memória és az általános összkép problematikáját is. Egy boltban tetszetősnek ítélt bútor vagy dekoráció akár rossz választás is lehet, hiszen nem a valós térben elemeztük a funkcióját és kinézetét. De az is előfordulhat, hogy a már kiválasztott fürdőszobai szaniterhez nem illik a kiválasztott burkolat.
Az ilyen problémák elkerülésére komplex látványtervi megoldásokat alkalmazunk.

| Mikor van szükség belsőépítészre? |
|
„kész” állapotban legtöbbször puritán, funkcionális szerkezetek, melyet élettereink vázának tekintünk.
A vázat pedig öltöztetni kell. Ezért belsőépítészre csak akkor nincs szükség, amikor már befejezte a munkáját.
A terek megtervezésekor és kialakításakor szigorú szempontrendszer alapján formáljuk meg a végső látványt, mondhatni együtt élünk a későbbi használóival. Munkálkodni szoktunk elavultnak, korszerűtlennek ítélt helyeken is, de akkor is, amikor ügyfeleink egyszerűen már unalmasnak ítélik környezetüket. Komoly kihívásnak tekintjük az arányában kis alapterületű terek „tágítását”, az ipari környezetek „szelídítését”, de a -sokszor igen kötött- műemléki környezetet is.

| Hogyan válasszunk megfelelő kivitelezőt vagy generálkivitelezőt? |
|
végeredménye életterünket közvetlenül érinti. Ennek a csomagnak a mérlegelése hangsúlyozottan nemcsak az ár alapján történik.
Fontos a kivitelezési határidő, a minőség és még sok más, első pillanatra kevésbé fontos szempont. Az egyes tényezők súlyozása személyenként más és más, de saját magunk számára először mindig a legfontosabb ezek összeírása, fontossági sorrendben.
Hogy miért? Mert tapasztalatunk azt mutatja, hogy bár az ár mindig nagyon fontos, sokszor -nagyon helyesen- mégsem ezt helyezzük előtérbe. A minőségi szempontok gyakran messze előbbre valók az árnál is, akárcsak egy mosógép, vagy autó megvásárlásánál.
Az összeírt súlyozott szempontok alapján aztán nekiállhatunk megszűrni a meglehetősen színes építőipari piacot.
A legáltalánosabb ajánlott szempontok a következők:
- referencia: A legfontosabb szempont. Ha nincs ilyen, akkor a kivitelező kezdő a szakmában. Természetesen mindenki elkezdte valahol, ha máshol nem, akkor a saját irodájában vagy lakásában…
Menjünk el egy-két megvalósult helyszínre, beszélgessünk el az ott lakóval, használóval. Nagyon tanulságos lehet, bár időigényes.
- minőség: A referenciából általában egyértelműen kiderül, bár itt a „radarszem” is hasznos, de az általános hozzáállásból is sok mindenre lehet következtetni. Az apróbb csomópontok kidolgozottsága és átgondoltsága sokkal többet mond, mint a nagy felületeké.
- ár: A pontosan kiszámolt (nem becsült) árajánlat, melyet megfelelően el is magyaráznak. Egy bonyolult kivitelezést bonyolult árajánlat előz meg, ennek értelmezése laikus szemmel sokszor nem átlátható, és még kevésbé összehasonlítható a konkurenciáéval.
Ez néha még nekünk, szakmabelieknek is gondot okoz. Nem árt a részletekről tájékozódni, hiszen egy magasabb ár gyakran több tartalmat is takar, vagy éppen fordítva.
Sokszor találkozunk szándékosan alacsonyra pozicionált árakkal (pl. bizonyos tételek nincsenek feltüntetve), vagy komoly szakmai hiányosságokra utaló durva tévedésekkel.
- határidő: A pontos ajánlatadáskor látható a vállalt dátum. A referenciamunkák ellenőrzésekor erre is rá kell kérdezni: betartotta-e, amit ígért?
- garanciavállalás: Szintén kiderül a referencia ellenőrzésekor, de ezt tartalmazza a szerződés is. Ami persze csak egy papír…A megfelelő idejű és tartalmú garanciával mindig legyünk tisztában.
- rugalmasság: Úgy a tervezés, mint a kivitelezés során gyorsan kiderül. Ha a partner sokszor mutatkozik fölöslegesen merevnek, még egyszerűbb dolgokban is, akkor nehéz lesz vele együtt dolgozni.
- fizetési konstrukció: Saját szándékunk és zsebünk szabja meg, a legtöbbször előleg részfizetések és végösszeg formájában történik. Jó partneri kapcsolatban nem okoz gondot.
- problémakezelés: A rugalmasság testvére, de annál még fontosabb. A felmerülő hibák, változtatások, plusz kérések és kiegészítések megfogalmazásakor és teljesítésekor fontos lehet.
- árajánlat pontossága: Elnagyolt, hozzávetőleges számokkal mi soha nem dolgozunk, főleg akkor, ha a munkanemek és a részletek még nem tisztázottak. Ha minden igény letisztult, és az igények jól kiforrottak és rögzítettek, akkor meglepően pontos árajánlat készíthető.
- szakmai jártasság: A referenciák ellenőrzésekor ez is kiderül. Ha bizonytalanok vagyunk a kivitelező szakmai tudása felől, akkor a munkáknál fennakadások lehetnek.
Kérdezzünk meg szakembert egy-két technológia részleteit illetően, teszteljük ezzel a kivitelezőt. Ha mellébeszél, ideges, akkor gond lehet.
- kommunikáció: Megfelelő minősége nagyon fontos a közös munka során. Hiányában komoly információvesztés és nézeteltérések keletkezhetnek.
- reklamációkezelés: Kérdezzük meg a referenciaként megadott személyeket. Hiába szép és jó egy munka, ha a későbbi -akár garanciális időszakon kívüli- problémákat hanyagul kezelik.
- szervezettség: Ezt nehéz ellenőrizni ismeretlen kivitelező esetén. Ám vannak jelei már a felmérés, feltárás és előzetes beszélgetések során. Szétszórt, kapkodónak tűnő, örökké ideges emberekkel meglepetésekre számíthatunk.
- komplex szolgáltatás nyújtása: Kényelmessé teszi a munkát, hiszen nem kell külön mindenhová szaladgálni, az ügyeink intézése a tervezéstől a berendezésig egy helyen történhet.
Részfeladatokkal meg lehet bízni különböző vállalkozókat, de az összeszervezés, a nyilvántartás és a problémakezelés egyenként nehéz feladat is lehet.
A fenti -nem teljes- szempontrendszer alapján mérlegeljük a vállalkozót.
Pontos szabályok és receptek nincsenek, ám a körültekintés, az óvatosság, a kérdezősködés, az ellenőrzés és a bizalom sokat segíthet a későbbiekben.
Sokszor egyszerűbb megkérdezni a szomszédot, vagy két-három telefont lebonyolítani, mint ismeretlen cégek hadának ajánlataival bajlódni napokon keresztül.
Soha ne feledjük: felületes információkból csak felületes következtetéseket lehet levonni.

| Költséghatékony-e a generálkivitelezés? Mindent egy kézben? |
|
igénybevétele akkor költséghatékony, ha a végtermék megfelelő arányban van a befektetett pénzzel, vagyis, akárcsak egy mindennapi termék esetén, jó az ár/érték arány.
Ezek a szolgáltatások gyakran igen bonyolultak, és ezeknek az ár, a határidő, és a minőség mellett más előnyös elemei is vannak.
Egy autó vásárlásakor az árban nemcsak magát a terméket, hanem egy egész szolgáltatás rendszert kapunk (pl. garancia), és ez hasonlóan működik a generálkivitelezésnél is. Amennyiben a villanyszerelést mi magunk kiviteleztük, akkor a később előforduló hibákat is magunknak kell orvosolnunk, vagy esetleg megjavíttatnunk.
Ezzel szemben generálkivitelezés esetén garanciális időn belül ezeket a gondokat bátran el lehet felejteni. Ilyenkor nem feladatunk szervezni a folyamatokat, beszerezni, odaszállítatni, tárolni és őrizni az anyagokat. Az esetleges köztes hibák javítása sem a feladatunk, ezek költsége sem bennünket terhel. Akár nyaralni is elmehetünk közben.
Sokkal kevesebb a szakmai hiányosság, hiszen minden folyamatot szakemberek végeznek.
Sokkal több idő jut másra, és az idő pénz.
Ma már nem készülnek épületek családi vagy baráti összefogással. Nem kell hétvégén maltert keverni és falazni hosszú hónapokon keresztül.
A mai építések meglepő hatékonysággal és minőségben készülnek, mindazok ellenére, hogy a technológiák sokat fejlődtek és bonyolultabbakká váltak.
Ideális esetben elég a megfelelő generálkivitelezőt kiválasztanunk, aki mindent egy kézben tartva megtervezi, engedélyezi, felépíti és kulcsrakészen átadja nekünk az áhított otthont, irodát vagy éppen éttermet.

| A sikeres megvalósulás értékrendje és filozófiája |
|
örökérvényű igény a kölcsönös megelégedettség. És minél összetettebb volt egy feladat, annál boldogabbá tesz bennünket az elégedett partnereink mindent eláruló mosolya.
Gyakran megesik, hogy kivitelezéseink során komoly technikai problémákkal találkozunk. Ezek néha ügyfeleink tudomására is jutnak, máskor csak utólag értesülnek a már régen felmerült, és meg is oldott akadályokról.
Kihívások hadával találkozunk, gyakran napi rendszerességgel, sokszor és sokat elmélkedünk technikai részleteken és megoldásokon.
Sikernek könyveljük el a leküzdött köztes akadályokat, a szoros határidők betartását a gyakran előforduló plusz kérések és igények ellenére, az egyedi anyagok néha nehézkes beszerzését, vagy olyan technológiai megoldások alkalmazását, melyek eredeti terveinkben nem, vagy egészen másként szerepeltek.
Fontosnak érezzük az állandó és változatos kihívások keresését, az újszerű anyagok és ötletek megismerését és bevezetését. Siker számunkra, ha ügyfeleink dicsérő szavakat hallatnak rólunk, és boldogan, megelégedetten használják munkánk végeredményét.
Ügyfeleinkkel együtt élünk és gondolkodunk, úgy a tervezési mint a kivitelezési folyamatok közben, életük és munkájuk a mi munkánk szerves részéré válik.
Ez a mélységi kapcsolat jelenti számunkra a sikeres megvalósulás zálogát.

| Mitől egyedi a lakásom? |
|
a különleges légkört, melytől énünk nem elválasztható, és szerves egészet képez a környezettel.
Az egységes, harmonikus életterek elengedhetetlen részévé váltak életünknek, melynek révén messze eltávolodtunk a puritán lakások személytelen hangulattalanságától. Itt tudunk feltöltődni, pihenni, vagy akár dolgozni, enélkül életünk lényeges része üres, vagy monoton lenne.
Munkáink során gyakran találkoztunk a „valami különlegeset szeretnék az otthonomban…” problematikával. Hosszú, sokszor nehéz munka során megkerestük azokat a sarokpontokat, melyek fontosak voltak, és ezek mentén megteremtettünk egy -korábban elérhetetlennek tűnő- egyedi világot, és így sikerült a lakásból (házból, lakrészből) valódi otthont varázsolni.
Ehhez néha elég volt egy megfelelő függöny és világítás kiválasztása, esetleg a régi lecserélése, máskor teljesen újragondoltuk az összes életteret, és az új alaprajzoktól kiindulva új értelmet adtunk az addig elveszettnek hitt lakrészeknek is.

| Mitől egyedi a munkahelyem? |
|
követelménynek, melyek egy része az elvégzett munka sajátosságai, a cég profilja által determinált, más részük személyre szabott, az adott helyen dolgozó személytől függ.
Az egyéni és egyedi munkakörülmények kialakítását minden cég különböző mértékben szabályozza, egyeseknél teljesen merev, az egyéniséget háttérbe szorító elvek az irányadók, másoknál teljesen szabad megoldások is észrevehetők.
Körültekintő cégek komoly beruházásokat valósítanak meg dolgozóik számára, jól tudván, hogy a munkahelyi légkör egyik fő meghatározója a technikai környezet.
Gyakran találkozunk egyedi igényekkel, melyek mentén egy cég igyekszik mutatós, az ott dolgozók számára otthonos, jobb teljesítményre ösztönző, ugyanakkor a cég arculatát tükröző megoldásokat alkalmazni.
A tevékenység fajtája is nagymértékben meghatározza ezeket a jegyeket. Nagy és reprezentatív ügyfélforgalommal, sok vendéget kezelő cég esetén a munkahelynek mintegy bemutató feladata is van, ilyenkor az emelt színvonalú külső és belső terek elkápráztathatják a pásztázó szemeket.
Ezeket a szempontokat figyelembe véve komplex felméréseket és terveket kell készítenünk. A cég arculatának az egyes munkahelyeken való megjelenése igen változatos lehet, még egy vállalaton belül is.
A kizárólag funkcionális alapokon használt környezet nyomasztó, a nagyon laza -szinte budoár jellegű- pedig elkényelmesít, nem eléggé ösztönző. Ezekre a tényezőkre is fokozottan figyelni szoktunk a tervezések és kivitelezések során, ugyanakkor a munkahelyek személyre szabása, főként a nagyobb közös terek esetén, legtöbbször megáll a kabalaállatka monitor elé helyezésénél.
Ezekben az esetben a céges alapelvek sokkal fontosabbak, és nagyobb léptékben vesznek részt a környezet kialakításában, de szerencsére sok helyen van lehetőség az egyedi igények felmérésére és figyelembe vételére is.

| Hogyan „mérhetjük” meg a tervezőt? |
|
szó, a tervezői kreativitás sokszor nem elég a megfelelő végeredmény eléréséhez.
Íme a szempontok, melyeket kisebb-nagyobb mértékben figyelembe veszünk a választásnál: - funkcionalitás: Gyakran kerülnek kezünkbe olyan tervek, melyek valóban tehetséges, látványos fantáziavilággal bíró és igényes tervezők kezéből kerülnek ki. És néha ezek teljesen figyelmen kívül hagyják a funkcionalitást, a technológiai megkötéseket, sőt sokszor a megrendelői igényeket is. Teljesen szélsőséges elemek (akár egy különleges ház, bútor, vagy belső) alkalmazása néha gondot jelent, máskor kimondottan ez az igény.
- intuitív kommunikáció: Az ügyfelekkel való együtt gondolkodás rettentően komoly és sokszor nehéz feladat. Tapasztalataink azt mutatják, hogy az elvont, felsorakoztatott igényeket háttérbe helyező tervek és tervezők a legritkábban képesek azonosulni a feladattal. Persze vannak kivételek is. A tervezés az ügyfelek számára is, főleg az első fázisban, energiabefejtetést jelent, hiszen részletekbe menően fel kell sorolni az igényeket. És persze azokat a tervezőnek értelmezni is tudni kell. Ennek hiányában a megfelelő végeredmény csak szerencse kérdése, amire nem ajánlatos hosszú távon alapozni.
- ár: A feladat bonyolultsága, mérete és jellege árban nagy szórást eredményez, ami emiatt legtöbbször egyedi díjszabású. Az igényelt és kapott szolgáltatás minősége igencsak tükrözi az árat. Ugyanakkor nem törvényszerű, hogy a részletesebben kidolgozott terveknek drágábbnak kell lenniük. Néha csak a jó ötleteket kell megfizetni, máskor a rutinmunkát. Néhány referenciamunka megtekintése segít az eligazodásban, és ez főleg a magasfokú kreativitást igénylő munkáknál fontos.
- határidő, megbízhatóság: A kreatív papírmunka végeredménye egyedi jellegéből adódóan sokkal nehezebben köthető határidőhöz. Néha idő kell, amíg a feladat „megérik” a szakemberben. Máskor egy-két ceruzarajz, vázlat is elég a lényeges pontok eldöntéséhez. Ezért a határidőt nem tekintjük elsődleges szempontnak, ha a tervezésben gondolkodunk. Persze egy rutinszerű feladatnál ez sokkal jobban kézben tartható, és el is várható. Nem elhanyagolható a részhatáridők betartása sem. Egy kivitelezés során felmerült technikai megoldásra néha a tervezőt hívjuk segítségül. Az ígért –sokszor sürgős- határidők betartása biztosíthatja a folyamatos munkamenetet.
- kreativitás: Vegyük számításba, hogy a sablonos megoldások olcsóbbá teszik a tervezést, és a kivitelezést is, ami ugyanakkor az egyedi jelleg rovására mehet. Ellenpélda is van, amikor „közismert” elemek és technológiák kerülnek egymással kapcsolatba nem megszokott módon, nemegyszer meglepően kellemes végeredménnyel. Minden a tervező intuitív és innovatív gondolkodásmódján múlik.
- rugalmasság: A tervezéstől a megvalósulásig néha hosszú idő telik el, mely idő alatt gyakran tervek és ötletek egész sora vázolódik föl, és kerül a papírkosárba. Néha az első ötletek messze vannak az eredeti elképzelésektől, ennek oka információhiány, vagy –néha- a hibásan értelmezett irányvonal. Ilyenkor néha le kell tudnunk mondani az első elképzelésekről, és újra kell tudni kezdeni az elejétől.
- pontosság: A feladatok megoldásának technikai határai is vannak. Ezek a tényezők különösen a finom részletek átgondolásában és megvalósításában kapnak hangsúlyt, de a globális –akár rutinszerű- megoldások sem hanyagolhatók el. Közismert megoldásoknál bevett dolog a technikai részletek elnagyolt megjelenítése, hiszen értelmezésük és főleg kivitelezésük kevésbé nehézkes. Ugyanakkor a részleteknél, főleg a speciális elemek, különleges technológiák, egyedi formák alkalmazásánál a pontosság nagy jelentőséggel bír.
- globális megoldások: Sokkal egyszerűbb olyan csapattal együtt dolgoznunk, amely a tervezési folyamatokat is egybe tudja rendezni. Komoly előnyünk származhat abból, ha egy helyen gyorsabban, kevesebb kommunikációs veszteséggel érünk el végeredményt.
A fentiek szem előtt tartásával nagy valószínűséggel könnyebb kiválasztanunk a számunkra optimális tervezőt.

| Csomópontok a terekben. Melyek azok? |
|
különböző anyagok találkozási pontjai vagy az épület alkotóelemeinek rögzítési pontjai és vonalai.
Sok esetben ezek eltakart -és ezért nem látszó- felületek, ezekben az esetekben a kialakításnál elégséges a technikai követelmények megfelelő betartása. Látszó felületek esetében ez nem mindig ad kielégítő eredményt, ilyenkor az esztétikai megjelenés kerül előtérbe, néha oly mértékben, hogy az alkalmazott technológia módosítását is maga után vonja.
Egy rejtett padlástéri ácsszerkezet esetében például a szarufák és a talpszelemen találkozását leggyakrabban ácskapoccsal és szöggel készítik.
Ha ugyanezek az elemek (pl. egy galéria esetében) látszó helyen vannak, akkor a felületek kidolgozása és a rögzítés technika sokkal bonyolultabb, ami persze meg is mutatkozik a végeredményben (csiszolt és kezelt felületek, díszcsavaros vagy rejtett csapolásos rögzítés stb.).
Hasonló kérdésekkel találkozunk a különböző anyagú és méretű burkolatok vagy éppen az egymással szöget bezáró felületek találkozásánál is.
Technológiai megkötések is szerepet játszanak a megfelelő látvány elérésében. Bizonyos szerkezetek (pl. lépcsők) közelében nem egyszer 5-6 különböző anyag egymással íves felületben vagy szögben találkozik.
Ehhez hasonló feladatok egész sora található egy épület környékén, szakmailag és esztétikai szempontok alapján történő korrekt megvalósításuk gyakran komoly kihívást jelent.
Az ilyen elemeket gyakran ki is emeljük, hangsúlyozzuk, ezért ezek kialakítását gondos tervezés előzi meg.
Fontos megjegyezni, hogy környezetünkben a látványos nagyméretű felületek kizárólag első látásra befolyásolják esztétikai érzetünket. Kialakításuk is egyszerűbb, szemünket előbb-utóbb olyan vonalhoz, ponthoz vezetik, melyekben „valami történik”.
Mint minden látványos megoldás esetén, itt is vannak ökölszabályok, melyektől nem lehet eltérni. Ezeket a látszólag kisebb fontosságú részeket gyakran hangsúlyosabban is kezeljük, tervezésük és kialakításuk nem egyszer nagyságrendekkel komolyabb kreativitást igényel, néha órákat töltünk el egy-egy sarok vagy kiszögellés tervezésével.
A megfelelő csomóponti kialakítás az igényes szakmai tudás ismérve.

| Olcsó vagy drága az árajánlat? |
|
gyakran összetett, sok tételt tartalmazó listák, hosszas felsorolással és számsorokkal.
Nem egyszer a tartalmi összefüggések is bonyolultak, még szakmai szemmel is. Néhány ökölszabály itt is alkalmazható, de találkozhatunk ezektől eltérő számításokkal is.
Egy elkészített árajánlat sokat mond egy adott cégről.
Elemzéskor a következő szempontokat tartsuk szem előtt:
- a kiírás követési pontossága (ha volt ilyen)
- megbízhatóság, referencia
- ár
- minőség
- generálkivitelezői végső ár tartása
- garancia
- határidő
- kommunikáció
- plusz megrendelés kezelése, rugalmasság
- hibakezelés.
A kiírás (anyagkiírás):
Ez a szép szakmai fogalom leginkább a felhasználásra kerülő anyagok és technológiák leírása, lehetőség szerint pontos mennyiségekkel. Ha ilyet nem készíttettünk (pl. az építésszel), akkor az ajánlat készítése hosszadalmas és aprólékos munka, hiszen minden felületet, anyagok és mennyiséget külön számolgatni kell, egy nagyobb épület esetében napokig tart.
Egy ilyen részletes ajánlatkészítésnek már költsége van. Az építészeti engedélyes terv, ha van ilyen, soha nem tartalmaz kiírást. Ezért ennek alapján különböző kivitelezőktől különböző árat fogunk kapni, hiszen mindenki másként számol, különbségek adódhatnak. Az anyagmennyiségi eltérések ellenben nem lehetnek nagyobbak 20%-nál.
Tehát, amennyiben mennyiségileg pontos ajánlatot akarunk kapni, akkor készíttessünk anyagkiírást.
Fontos megjegyezni, hogy a tapasztalat szerint az építészeti anyagkiírások ritkán pontosak. A modern szoftverekkel készített tervek ugyanakkor meglepően pontos számításokat is tartalmazhatnak, ám kizárólag ezekre hagyatkozni ritkán lehet. A technológiai listák gyakran hiányosak is, azaz nem tartalmaznak minden munkafázisra vonatkozó utalást. Ajánlatkérés előtt egy szakemberrel ellenőriztessük a listánkat.
Megbízhatóság, referencia:
Ezt tekintjük a legfontosabb szempontnak. Szűrjük ki a referenciával nem rendelkező, vagy bizonytalan hátterű cégeket. Tájékozódjunk a honlapon, telefonon, akár személyesen. Menjünk el egy-két helyszínre. Beszélgessünk el a cég ügyfeleivel. Igen tanulságos tapasztalatokat szerezhetünk.
Ha gyanús körülményekkel, befejezetlen munkával, vagy elégedetlen ügyféllel találkozunk, akkor az ajánlat kimondottan drágának számít. Egy ellenőrzött, korrekt referenciákkal rendelkező cég, melyről ügyfelei pozitívan nyilatkoznak, biztos nyerő.
Szánjunk időt a referenciák megtekintésére. Pár kérdés után itt MINDEN kiderül.
Ár:
A végső ár sokat mond, de nem mindent. Egy látványosan olcsó ár gyanús lehet, hiszen feltételezhető, hogy nem tartalmaz mindent, vagy a felhasznált anyagok minősége nem megfelelő. A munkák előrehaladtával plusz számlázásra, vagy technológiai hiányosságokra számíthatunk. Egy ilyen kivitelezés a végén jóval drágább lehet a vártnál. Persze az is lehet, hogy ez egy valóban olcsó kivitelező.
Ugyancsak kérdéses lehet egy meglepően magas ár. Ennek is több oka is lehet. Természetesen lehet ez egy eleve drága kivitelező. Előfordulhat azonban az is, hogy komolyabb, átfogóbb technikai tartalmat takaró ajánlatot kaptunk, mely azért drágább, mert több is van benne.
Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, kérjük független szakember segítségét az összehasonlításhoz.
Minőség:
Sajnos az árból egyáltalán nem derül ki. Egy-két referenciamunka lenyomozása eloszlathatja a kételyeinket. Egy gyenge minőségben dolgozó kivitelező ára sokkal magasabbnak számít a végén, hiszen javítgatni kell. Nagyon fontos szempont.
Generálkivitelezői végső ár tartása:
Nagyon fontos tényező a valós költségek számításánál. Ha a vállalkozó az ajánlatban rögzíti, hogy az áron nem változtat, akkor nem is kell plusz számlákra számítanunk, persze ha közben semmit nem módosítottunk. Korlátozott költségvetésnél (és melyik nem ilyen?....) ez igen lényeges feltétel.
Garancia:
Az ajánlatnak tartalmaznia kell utalást erre vonatkozólag. Ha nincs ilyen, akkor kérjük utólag. Ha a vállalkozó nem tud adni (vagy nem akar, mellébeszél…) akkor drága kivitelezésre számíthatunk, hiszen a befejezés után önerőből kell minden garanciális gondot orvosolnunk. A garancia feltételeit törvények szabályozzák, ennek betartásán túl plusz vállalások is előfordulnak. A referenciák megtekintésekor mindez ellenőrizhető. Ha a régi ügyfelek panaszkodnak a garanciás problémák elhárítására, akkor drága kivitelezésre, nehézkes utólagos kapcsolattartásra számíthatunk.
Gyakori kérdés szokott lenni a garanciális visszatartás is. A tapasztalat azt mutatja, hogy nincs igazán komoly visszatartó ereje. Ha egy kivitelező hosszú távon gondolkodik, akkor a felmerülő problémákat visszatartás nélkül is gond nélkül javítja, akár garancián túl is, számára az ügyfeleinek véleménye sokkal fontosabb. Mások inkább lemondanak erről az összegről „csak ne kelljen visszajárni…” felkiáltással. Ők csak egy alkalommal dolgoznak megrendelőikkel.
A referenciaként megadott ügyfelek ilyen esetekről is tudnak mesélni, kérdezzünk rá bátran.
Határidő:
Referenciamunkák megtekintésekor erre is rá kell kérdezni. Ha komolyabb, nem indokolt csúszásokról hallunk, akkor mi magunk is számíthatunk ilyenre. Drága és bizonytalan határidejű lesz a kivitelezés.
Kommunikáció:
Egy ajánlat tételes elemzésekor adjuk meg a lehetőséget a magyarázatra is. Figyeljünk a vállalkozóra: hogyan kommunikál. Ha ezzel gond van, nem tudja, vagy nem akarja elmondani a részleteket, ködösen fogalmaz, vagy szándékosan érthetetlen szakmai nyelvet használ, ideges és kapkodó, vagy gondolkodás nélkül mindent megígér, akkor számíthatunk kommunikációs gondokra a kivitelezés során is. Az ilyen ember a kollégáival is nehezen ért szót. Figyeljünk arra is, hogy miként nyilatkozik másokról, ügyfeleiről, munkatársairól. Sértő, gúnyos, tiszteletlen vagy megalázó magatartás előrevetíti velünk való kapcsolatát is.
Ne dolgozzunk vele, még akkor sem, ha az ár megfelelő. Nagy valószínűséggel nem azt fogjuk kapni, amit megígért.
Plusz megrendelés kezelése, rugalmasság:
Referencia ellenőrzésnél erre is fény derülhet. Kérdezzük meg, hogy volt-e változtatás, kiegészítés a munka során, és ezt hogyan kezelték. Ha a vállalkozó problémás volt, rugalmatlan, vagy indokolatlanul magas költséget számított föl, akkor erre mi magunk is számíthatunk, ha valami változtatást szeretnénk. Ez nyilván határidőt is módosíthat, de az általános szándék helyes megítélése sokat segíthet a döntésben.
Figyeljünk a potenciális jelölt ötleteire is. Ha egy ajánlat elemzése után a vállalkozó alternatív -akár gazdaságosabb- ötletekkel is előáll, és ezeket szakmailag is indokolni tudja, akkor az esélyes jelöltek közzé sorolható.
Hibakezelés:
A referencia megtekintésénél ennek kiderítésére is szánjunk időt. Kivitelezések során hibák előfordulnak. Ha ezt a kivitelező nem megfelelően kezelte (megpróbálta, elrejteni, nehezen ismerte el, illetve nehézkesen pótolta) akkor ne dolgozzunk vele, ugyanis gondokra számíthatunk.
Az összehasonlítás:
A bekért ajánlatok összehasonlítása csak akkor egyszerű, ha ugyanazt a listát kaptuk vissza. A kivitelező cégek igen különböző módon készítik ajánlataikat, ezeknek még a külalakja sem azonos. Az egyes tételek mennyiségi összehasonlítása után alakul ki egy általános kép, ami kizárólag numerikus adatokat tartalmaz, és ez tekintjük bázisnak.
A fenti szempontlista körültekintő betartása sokat segíthet a megfelelő kivitelező kiválasztásában.
Ha kizárólag az ár alapján választunk, akkor a legolcsóbb ajánlat a nyerő, azonban nagy valószínűséggel problémákra számíthatunk a munkák során.

| Milyen egy jó árajánlat? |
|
feladat. A legfontosabb ökölszabály:
egy ismeretlen kivitelező esetén NE döntsünk kizárólag egy írásos ajánlat alapján.
Persze egy egyszerű festés esetében kisebb a rizikó, de kicsit elemezni akkor is kell.
Soha ne felejtsük el a jól ismert közhelyet: ha valami nagyon olcsó, akkor biztos az a legdrágább.
Lásd még: olcsó vagy drága az árajánlat?
Az ajánlatnak vannak tartalmi követelményei, melyek nélkül hiányosnak tekinthető.
Egy általános generálkivitelezői ajánlat tartalmi követelményei:
- pontos cégadatok (ajánlatadó)
- elérhetőség
- pontos adatok (ajánlatkérő)
- kivitelezési helyszín megjelölése
- tételes ajánlat munkanemek szerint
- ajánlati tételek anyag/munkadíj bontásban, mennyiség egységekkel, számolt és valós mennyiségekkel: pl. kiírásból), egység és összesített árakkal.
- ajánlat összesítő, lehetőleg munkanemek szerint
- teljes végösszeg nettó és bruttó összegekkel
- anyagigazgatási és szállítási költségekkel (ha van ilyen)
- engedmény (ha van ilyen)
- garancia és/vagy jótállás megjelölésével (időtartam)
- kezdési és befejezési határidő
- fizetési feltételek (előleg, résszámla, végszámla stb.)
- egyéb feltételek
- megjegyzések (az egyes tételek mellett, és/vagy általánosan a végén)
Fontos megjegyezni, hogy nagyobb léptékű feladatok esetén az ajánlatkérők díjat számolhatnak fel az ajánlattételért (ez az ún. pályázati részvétel), más esetben (pl. részletes anyagkiírás hiányában) az ajánlattevők díjat számíthatnak fel a részletes ajánlat készítéséért.
Ez utóbbi gyakran indokolt is, hiszen egy valóban komoly árajánlat részletes és pontos anyagszámításokat, megnevezéseket és technológiai sorrendet is takar, ezek elkészítése nem egy esetben több napos, esetleg hetes munka.
A szabály: nagyobb beruházás esetén ne kérjünk becsült árat, vagy ha ilyet kapunk, akkor ne is várjunk tőle sokat. Minél bonyolultabb egy építkezés -főleg a felújítások és átalakítások ilyenek- annál indokoltabb egy részletes felmérés, feltárás és a tételes anyagkiírást követő, ugyancsak tételes árajánlat.

| Mitől olcsó, vagy drága egy termék? |
|
mérőszám. Egy adott helyzetben a pénztárca „vastagsága” határozza meg, hogy mit tekintünk olcsónak vagy drágának.
Bár az arányaiban kisebb értékű terméknél ritkábban vizsgáljuk a minőséget, a tapasztalat azt mutatja, hogy a termék elemzése nem mindig arányos az árával. Vannak megbízható, ismert márkák, melyeknél megelőlegezzük a bizalmat (pl. egy neves autógyártó esetében) ilyenkor az árra és a megjelenésre koncentrálunk. Egy levélboríték esetében nem gondolkodunk olyan sokat, pedig bosszantó tud lenni, ha az „olcsóbb” fajta nem ragad.
A mai világban szinte soha nem egy kizárólagos terméket vásárolunk, hanem egy szolgáltatás rendszert veszünk igénybe. Ez még az ivóvíz esetében is így van. Elvégre az árában benne van az is, hogy bármikor rendelkezésre áll, mindig iható és tiszta, áll mögötte egy felelősségteljes szolgáltató, akinél -adott esetben - reklamálni lehet.
Az áruhoz, termékhez kapcsolt szolgáltatások rendszere adott esetben igen összetett lehet. Szellemi termék (pl. terv) esetében is van utólagos szolgáltatás, az üzletben vásárolt szék, jármű vagy élelmiszer mögött cégek egész sora áll. Az olcsó termékek gyakran jó minőségűek, ellenben néha hiányos a mögöttük meghúzódó szolgáltatás.
Ha fontosak Önnek olyan szempontok, mint a garancia, termékállandóság, utánrendelési lehetőség, szervíz stb., akkor ezeket tartsa szem előtt megrendeléskor, vásárláskor. A drágának tűnő termékek mögött gyakran nemcsak magas minőség, hanem komoly szolgáltatások sora húzódik, ezek „benne vannak az árban”.
És az ellenkezője is igaz: ellenőrizetlen kereskedőtől, szolgáltatótól beszerzett terméktől sokkal kevésbé várható el, hogy hosszú távon megbízható segítségünkre legyen.
A döntésnél nincsenek szigorúan értelmezett szabályok, de a megfontoltság, a józan „paraszti” ész gyakran hosszú telefonálgatástól, tanácstalanságtól óvhatja meg Önt.
Legyen körültekintő és kissé bizalmatlan, főleg ha ismeretlen termékről vagy szolgáltatóról van szó. Ez érvényes az építőipar bármely területére éppúgy, mint egy liter tej, vagy egy izzó vásárlására.

| Mit tartalmaz az építési engedélyezési dokumentáció? |
|
Építészeti dokumentáció
- Kapcsolódó szöveges dokumentációk
- Helyszínrajz (M=1:500)
- Alaprajzok minden eltérő szintről (M=1:100)
- Metszetek két irányból (M=1:100)
- Homlokzatok minden oldalról (M=1:100)
Tartószerkezeti dokumentáció
- Tartószerkezeti tervezői nyilatkozat
- Gerenda és monolit lemez kiosztások (M=1:100)
- Tartószerkezeti műszaki leírás
- Statikai számítások
Szakhatóságok, közművek elvi nyilatkozatai, hozzájárulásai
- Vízművek
- Csatornázási művek
- Elektromos művek
- Gázművek
- Kéményseprő vállalat
Ezen komplex tervdokumentáció a szükséges példányban lemásolva a kérelem dossziéban kerül leadásra az illetékesen eljáró önkormányzatnál.

| Hogyan definiálható az építészet általánosan? |
|
Az emberi tevékenységekhez, és kultúrákhoz kapcsolódó tevékenység egyik legalapvetőbb megjelenési formája. Az embert körülvevő környezet ’akaratlagos’ megváltoztatása.
Épületek építésén kívül összefoglalóan építészetnek nevezhetjük a belső terek kialakításától kezdve egészen a városi-, esetenként regionális léptékig terjedő építészetet is.
Az építészet összetett fogalom, az épített környezet tudatos alakításában több szakma működhet közre. Ezeknek csak egyike az építész, akinek feladata a tervezés során a legkülönbözőbb szempontok (beruházói igények, szakmai és jogi szabályozások, funkcionalitás, esztétikum, gazdaságosság, megvalósíthatóság, akadálymentesség stb.) összehangolása.
A tervezési folyamatban egyéb (szakági tervezők) mérnökök is közreműködnek, hogy az épület egyéb kapcsolódó műszaki szempontból is megfelelő kialakítással készüljön. Az együttműködő szakágak képviselői:
• a statikus vagy szerkezettervező – akinek feladata az épületek tartószerkezetének ellenőrzése-tervezése, a szerkezeti rendszer meghatározása, méretezése, az ehhez tartozó számítások elvégzése.
• épületgépész mérnök – akinek feladata az épület használatához szükséges gépészeti berendezések tervezése. Ide tartoznak: a víz- és csatornarendszer, a fűtés -hűtés, légkondicionálás és a szellőzés, egyéb gépi berendezések és rendszerek.
• épületvillamossági mérnök, más néven épületelektromos tervező. Feladata az épületek elektromos berendezéseinek tervezése. Szakterülete az épületek elektromos energiaellátásától (betáp), annak elosztásán (vezetékek, elosztók) keresztül egészen a felhasználásáig (fogyasztók, kapcsolók) terjed. Ezen kívül a gyengeáramú hálózatok (vagyonvédelmi-, beléptetési-, információs- és telekommunikációs hálózatok) kialakításával is foglalkozhat.
Az építész a tervezési feladattól, tervezési programtól függően speciális szakterületeknek megfelelően szaktervezőket vonhat be munkájába, például: kerttervező (komolyabb parképítészeti munkák esetén), technológiai tervező (pl. konyhatechnológus egy ipari konyha esetén, kórháztechnológus kórházépület esetén), akusztikus (előadó- és színház termek esetén), vagy közlekedés tervező.
Egy épület megépítésével és a beruházás lebonyolításával kapcsolatban általában közreműködnek: a kivitelező , a projekttervező, a beruházó, a fővállalkozó és az építtető.

| Milyen terveket tartalmaz a kivitelezési tervdokumentáció? |
|
Építészeti dokumentáció
Alaprajzok (M=1:50)
Metszetek (M=1:50)
Homlokzatok (M=1:50)
Fedélszékterv (M=1:50)
Részlettervek (M=1:25, 1:10)
Konszignációk (M=1:50)
Statikai tervek
Alapozási terv (M=1:50)
Födémterv (M=1:50)
Lépcsők és egyéb monolit szerkezetek (M=1:50)
Szakági tervek
Gépész
Elektromos
Költségvetési kiírások készítése minden érintett szakágról

| Belsőépítészet - szerintünk |
|
Lehet, hogy ez csak három jól eltalált falszín, vagy egy lakás, iroda új funkciók szerinti átalakítása, de lehet egy bonyolult alakzatokból álló végső élettér is. (A felhasznált anyagok-, formák- és színek tárháza végtelen, melyeknek csak a képzelet, és persze az anyagiak szabnak határt.)
A belsőépítészt leginkább az különbözteti meg az építésztől, hogy az építészeti- és főként a kivitelezési tervek nem vagy csak részben tartalmaznak információt a belső terek végső kinézetét illetően.
Az építésszel nem alkotunk térbelsőt, (vagy ha igen, akkor ő egyben belsőépítész is). Van ilyen. Ez nem az építész hiányossága, hanem egy másik szakma. Jó ezt szem előtt tartani akkor, amikor az építésszel a csempék színéről beszélünk. És ugyanúgy nem várhatjuk el az ellenkezőjét: a belsőépítészként önmagában nem tervezünk (jogosultság híján nem is tervezhetünk) vagy építünk házat, és nem számoljuk ki a födém vasalását sem. Az nem az a szakterület.
Általánosan az a legjobb, ha együtt dolgozunk úgy a tervezés, mint a kivitelezés során. Ettől persze el lehet térni, és vannak pozitív kivételek bőven.
A belsőépítészeti kialakítás igen ritkán építési engedély köteles, ugyanakkor jellegéből adódóan néha érinti az épületgépészetet, mellyel adott esetben szinten foglalkozunk (szakági tervezők bevonásával).
A megfelelő tervezés után különleges (statikai és strukturális megoldásokat alkalomszerűen tartalmazó) folyamatok során alakítjuk a tereket egyedivé. Olyanná, melyről első pillantásra kiderül, hogy NEM egy egyszerű kivitelezésről van szó, itt valóban belsőépítész dolgozott. Technikai szempontból gyakran igen speciális és bonyolult folyamatok, munkafázisok alkotják, a felhasznált anyagok tulajdonságainak tökéletes ismeretét igényli, és részletes csomóponti átgondolást, tervezést is kidolgozást von maga után, akár szakmánként is.
Ugyanakkor a különleges megoldások megkövetelik, hogy pontos tervezéssel készítsük elő azokat.
Az persze kijelenthetjük, hogy a kamraajtó zöldre festése, és két fotel elhelyezése a nappaliban nem igazán tekinthető belsőépítészetnek....